A hagyományoknak megfelelően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a „Műegyetem 1956” Alapítvány és a Rákóczi Szövetség az 1956. október 22-i műegyetemi nagygyűlésről közös ünnepségen emlékezett meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Aulájában.

Az ünnepségen jelen volt:

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke
Katona Béla, az Országgyülés elnöke, aki a Műegyetem Gépészmérnöki karán végzett mérnök
Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási szakállamtitkára
Hajtó Ödön, a Műegyetem 1956 Alapítvány kuratóriumának elnöke
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke
Keresztes Péter, a Műegyetem Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke
Orosz Örs, a pozsonyi Diákhálózat alelnöke, aki jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója
Péceli Gábor a BME rektora és a Karok dékánjai.
Jelen volt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége.
A Szegedi Tudományegyetemet Bernáth Árpád képviselte.

Részt vettek az ünnepségen az 1956. október 22-i műegyetemi nagygyűlés egykori részvevői, az 56-os veteránok, az 56-os szervezetek képviselői, az akkori szemtanúk, az egyetemi és szakmai szervezetek vezetői, a határainkon innen és túl élő fiatalságunk képviselői. A Duna televízió az emlékünnepséget egyenes adásban közvetítette.

Az ünnepi beszédet Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke mondta.
Rövid emlékbeszédet tartott Péceli Gábor, Hajtó Ödön, Keresztes Péter és Orosz Örs.

A megemlékezés részeként elhangzott:

Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című verse Szilágyi Kata színművésznő,
Bereményi Géza: Corvin köziek című száma Vári-Kovács Péter színművész előadásában.
Az emlékünnepségen közreműködött a Műegyetemi Zenekar Köteles Géza karmester vezényletével

Az ünnepség részeként a meghívottak megkoszorúzták az aulában az Egyetem 1956-os hősi halottainak emléktábláját, a Műegyetem kertjében a Műegyetemi Forradalmi Bizottságnak és az október 22-én a Műegyetemről elindult felvonulásnak az emléktábláját.

Az ünnepség Duna TV által közvetitett része a portal.bme.hu/Latogat/default.aspx webhelyen megnézhető.

A mai egyetemisták képviselőinek beszédei a műsoridő vége miatt kimaradtak a közvetitésből, alább olvashatók:

Keresztes Péter, a Műegyetem Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke:

Tisztelt megemlékezők, tisztelt megjelentek!

A Műegyetem ifjúsága nevében köszöntöm Önöket az 1956-os forradalom és szabadságharc kiindulási eseményének helyszínén.

Külön tisztelettel köszöntöm azokat az 56-os műegyetemi hallgatókat, akik fiatalon, nagy lelkesedéssel és energiával, a bátor tenniakarás szándékával elindították azt a folyamatot, amelynek az 1956-os forradalom lett az eredménye.

Tisztelt 56-os egyetemi hallgatók! Én 1956 történetét már csak a történelemkönyvekből és a családi beszámolókból ismerem.

„Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon” hangzott el Örkény István tollából származó néhány sor a szabad magyar rádióban, lerántva az elnyomás leplét. A világ egy rövid időre hazánkra figyelt, aztán magára hagyta a szabadságért harcoló nemzetet.

Tisztelettel emlékezek meg és hajtok fejet az 1956-os forradalom hősei és mártírjai előtt, akik a XX. században megcsonkított, többször meggyötört és akkor elnyomásban lévő országnak, ha akkor rövid időre is, de elhozták a szabadságot.

Kedves 56-os műegyetemi hallgatók! Engedjétek meg, hogy a jelenlegi hallgatóság nevében köszönetet mondjak azért, hogy tettetekkel megalapoztátok azt a szabadságot, melynek következményeként mi már szabadon járhatunk a világban, szabadon szólhatunk, és szabad választásokon vehetünk részt.

Ifjú hallgatótársaim!
1956 emlékét, és jelen korra vonatkozó üzenetét, mindenkor a fiatal értelmiségnek kell megőrizni, s mint olimpiai lángot vinni tovább.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Orosz Örs, a pozsonyi Diákhálózat alelnöke, a határainkon túl élő magyar egyetemisták képviselője:

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Azért gyűltünk most össze, hogy egy immár 20 éve demokratikus országban egy, a szabadabb világért vívott harc napját ünnepeljük. Egy olyan forradalom emlékét elevenítjük fel, melynek céljai, törekvései csak 33 évvel később, a rendszerváltással valósulhattak meg – de nyugtázhatjuk, megvalósultak!

Szinte egy kőhajításnyira innét, egy másik demokratikus országban alig egy hónap múlva lesz a 20. évfordulója annak, hogy diákklubom, a prágai Ady Endre Diákkör akkori tagjai az egykori csehszlovák főváros utcáira vonultak, és a „magyar diákok veletek vannak” feliratú transzparenssel teljes válszélességgel támogatták azt a forradalmat, melytől a világszemlélet megváltozását, de kis felvidéki magyar közösségünk létének megoldását is várták.

20 év telt el azóta, 20 év, mely alatt odáig jutottunk, hogy magyar iskoláink egyre rosszabb helyzetbe kerülnek, alkotmányos és kisebbségi jogaink naponta csorbulnak, és még az 1968-ban kivívottaktól is elmaradnak. Naponta kell harcolnunk a szabad nyelvhasználatért és az egyenlőségért. Mindezt a politikai csatározások céltábláján, mások, sokszor a sajátjaink játékszereként, kiszolgáltatva.

Hogy mi az, ami mégis erőt adhat számunkra... hát épp ‘56 üzenete... a tudat, hogy nem szabad feladni, mert habár a megoldás még várat magára, hiszem, hogy egyszer elérkezik. Azt azonban tudatosítanunk kell, hogy ezért elsősorban nekünk kell tennünk, be kell látnunk, hogy politikai pártjaink nem fogják, és nincs is rá lehetőségük, hogy megoldják az összes problémánkat. Vannak olyan kérdések, melyeket magunknak kell megoldanunk. Egyedül, vagy civil összefogással...

Üzleteinkről, hivatalainkról, de olykor még utcáinkról is hiányoznak a kétnyelvű feliratok. Közszolgálati rádiónkban személyi problémák miatt dúl a vihar. Igazolványainkról még mindig Františekek, Ladislavok és Katarínák köszönnek vissza. Sajnos még a meglévő jogainkkal sem élünk – hanyagságból, vagy félelemből. Szlovák és román polgártársaink xenofóbiájáról beszélünk, holott sokszor hasznosabb lenne először magunkba nézni.

Fiatalok vagyunk, és ma már a világ kapujai megnyílnak előttünk, nem kell szögesdróton átmászni, hogy az ember nyelveket tanulhasson, világot lásson és kiváló oktatásban részesüljön.

Az ’56-os forradalmárok is fiatalok voltak, mint mi, s mikor itt álltak ezen a szent helyen 53 évvel ezelőtt, elhitték, hogy meg tudják váltani a világot, nincs más hátra, mint hogy mi is elhiggyük, mert akkor képesek leszünk rá!

Engedjék meg, hogy a külhoni magyar ifjúság nevében megköszönjem azoknak a fáradozásait, akik a múltban is és ma is megvalósították ezt az pompás ünnepséget, de az élet más területén is jó szívvel segítették közösségeinket. Bízom benne, hogy ez az ünnepély mindannyiunk számára feltöltődést jelent, amiből otthon még sokáig tudunk meríteni. Mindannyian ott, ahol otthon vagyunk, legyen az Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság vagy éppen Magyarország.

Végezetül, az Ady Endre Diákkör tagjaként engedjék meg, hogy mondandómat egy Ady idézettel, klubunk jelmondatával zárjam, mely bár régebben írodott, tükrözi ’56 üzenetét:

Most perc-emberkék dáridója tart
De építésre készen a kövünk
Nagyot végezni mégis mi jövünk
Nagyot és szépet emberit s magyart!

Köszönöm hogy meghallgattak!