VI. Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek
A BME GTK Liska Tibor Szakkollégiuma hatodik alkalommal rendezte meg a Gazdasági és
Menedzsment Szakmai Heteket. A korábbi évekhez hasonlóan idén is neves előadók, szakemberek tartottak
előadásokat a háromhetes programsorozat alatt. Az előadások érdekfeszítőek és sokszínűek voltak,
igyekeztek lefedni a gazdaságpolitika, a pénzügyi viselkedéstan, a zöld ipar és gazdaság, valamint a
válságkezelés területeit.
Oszkó Péter pénzügyminiszter mellett az előadók között köszönthettük Olajos Péter
volt Európai Parlamenti képviselőt, Jaksity Györgyöt és Bencsik Jánost is. A GTK kiváló oktatói közül
előadást tartott a kar volt dékánja, Veress József, valamint Ormos Mihály és György László. A
programkínálatot bővítette továbbá egy beszélgetés F. Liska Tiborral és Marosán Györggyel, egy
látogatás a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjába, valamint két esettanulmányi verseny.
A Szakmai Hetek keretein belül megrendezték az Országos Esettanulmányi Verseny BME-s
elődöntőjét is, valamint az I. Kommunikációs Esettanulmányi Versenyt. Utóbbi egy teljesen új, önálló
kezdeményezés volt, korábban kommunikáció témájú esettanulmányi versenyre még nem volt példa. A
megoldandó esetet a Szakmai Hetek szervezőcsapatának tagjai, lelkes szakkollégisták írták és dolgozták
ki a Filozófia és Tudománytörténet Tanszék, illetve a Szociológia és Kommunikáció Tanszék oktatóinak a
segítségével.
A Liska Tibor Szakkollégium büszke arra, hogy idén is hozzájárult ahhoz, hogy a
hallgatók bekapcsolódjanak a kommunikációs, a menedzsment és a gazdasági élet körforgásába. Arra, hogy
segítségükkel a gyakorlatban is alkalmazhatóak lehettek az egyetemen tanultak, valamint arra, hogy
ezalatt a három tartalmas hét alatt nem csak a GTK-sok találhattak kedvükre való programot, hanem az
egyetem többi karára járó hallgatók is.
(Hamedl Andrea)
Veress József előadása a Szakmai heteken
Gazdasági érdeklődésű hallgatók naptárjában már hatodik éve szerepel késő februári,
kora márciusi programként a Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek. Idén február 16-án, Veress József,
volt dékánunk Tengerben a csepp című előadása nyitotta meg a szakheteket. Szokásához híven, nem
számokat, vagy tényeket kaptunk, hanem sokkal inkább szemléletet. Álláspontot arról, miként láthatjuk,
értelmezhetjük a rendszerváltást, az az előtti 40, és az azt követő 20 évet. Szó esett a globalizációról,
a szuperkapitalizmusról, az EU-ról, és a mostanában kikerülhetetlen, kimeríthetetlen témát szolgáltató
válságról is. Veress szerint most nem likviditási gondok vannak, mint 1929-33 között, hanem bizalmi
válság. Ennek kapcsán három fő gondolat hangzott el: egyrészt kell egy koncepció az adósságkezelésre,
másodszor szükség van alkura a globál-szereplőkkel, harmadszor pedig a valós helyzetből kell kiindulni,
nem az eszmékből.
(Bán Andrea)


