Hely emblémája   Súgó
Kijelzőlap címsávjának képe
Szerződéskötési információ hajótulajdonosoknak

Tisztelt Hajótulajdonosok!

Néhányan Önök közül jelezték felénk, hogy szeretnék kérni annak a megerősítését, hogy az Önöknek a hajóhelyeikkel kapcsolatos szolgáltatásokra kiküldött díjbekérőben megjelölt cég valóban a bérlő, illetve a bérlő nevében eljáró szervezet.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, a bérleti szerződést a BME a pályázata lezárásaképpen megkötötte. Ez úton erősítjük meg, hogy a balatonfüredi BME kikötő új bérlője az LP Coaching Kft., amely számunkra már visszaigazolta, hogy a Madrugada Kft. az ő felhatalmazása alapján járt és jár el az Önöknek nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződéskötés során, és a Madrugada Kft-vel történő szerződéskötésük, annak alapján ezen cég számára történő fizetésük az ő tudtukkal és rendelkezésük szerint történik. Mivel a megkötött bérleti szerződés teljes egészében a bérlőre bízza annak az eldöntését és megoldását, hogy szolgáltatásai nyújtását milyen módon szervezi, a szerződés nem zárja ki egyes részfeladatokra, szolgáltatásokra más vállalkozók bevonását. Így a magunk részéről nem látjuk jogi akadályát a bérlő felénk már visszaigazolt fenti rendelkezésének, így annak sem, hogy Önök annak megfelelően járjanak el.

A hozzánk forduló hajótulajdonosok kérdésfelvetését köszönjük. Valóban indokolt volt az az észrevételük, hogy a fentiekről Önöknek meg kell győződni. Ahogy eddig is, ezt követően is bátran forduljanak akár hozzánk, akár az új bérlő Önök számára megadott kapcsolattartójához kérdéseikkel, felvetéseikkel. Ez ugyanis nekünk is segítséget jelent annak feltárásában, hogy mi okoz Önöknek problémát, miben tudunk segítségükre lenni a zavartalan szezonkezdésükhöz. A magunk részéről továbbra is igyekszünk gyors és korrekt tájékoztatásokat adni Önöknek, kérve az új bérlővel az együttműködésüket.

Budapest, 2011. április 6.

Üdvözlettel:

BME Jogi Csoportja


Copyright © 2012 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem