Hely emblémája   Súgó
Kijelzőlap címsávjának képe
A BME futsalcsapatának sikeres rajtja az NB1-ben

Augusztus 29-én, hétfőn este Nagykátán 3:2-es győzelemmel kezdte meg a MAFC BME Docler Akadémia csapata a futsal NB1 küzdelmeit. Ezzel a futsal hazai története során először lett tagja a 12 csapatos elit liga küzdelmeinek egy - nemcsak nevében, hanem összetételében is - egyetemi kötődésű sportegyesület.

Büszkék lehetünk futsalosainkra, hiszen a profi ligába fejlődött egy lelkes egyetemi sportcsapat, és emellett változatlanul tud csapatot indítani az NB2-ben, valamint az Utánpótlás U19, U17 és U15 bajnokságban is. Ez 150-160 középiskolás illetve 30 fiatal egyetemista rendszeres, magas szintű, profi sportolását teszi lehetővé.

Csapatunk első hazai NB1-es mérkőzését szeptember 12-én, hétfőn 20:30-kor játssza a Hauszmann Alajos utcai Gabányi csarnokban a korábbi háromszoros magyar bajnok Üllő-Cső Montage FC ellen.

További információk:
http://www.bmefutsal.hu
http://www.facebook.com/bmefutsal


Copyright © 2012 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem