|
A Vodafone idén ötödik alkalommal osztotta ki az összesen 70 ezer euró díjazású
Junior Prima Díjat a magyar oktatás és köznevelés legkiválóbb fiatal pedagógusainak. A Díj alapítóinak
célja a 30 év alatti fiatal tehetségek felfedezése, és a munkájukhoz szükséges feltételek biztosítása.
|
|
Schlotter Ildikó
Egyetemünk műszaki informatika szakán szerezte diplomáját. Másodéves korában
gyakorlatvezetőként kapcsolódott be a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék munkájába, ahol
azóta is folyamatosan oktat. A tanítás során nagy hangsúlyt fektet a kiemelkedő képességű hallgatók
tehetséggondozására, de arra is, hogy a sokak számára nehéz, elméleti jellegű tárgyakat megszerettesse,
és a megértésen keresztül közelebb hozza a hallgatókhoz.
|

|
|
Tassy Gergely
Bár az ELTÉ-n szerzett alkalmazott matematikus és matematika tanári diplomát,
egyetemünkön is gyakorlatot vezet a matematikus és mérnök informatikus hallgatóknak. Munkájában nagy
hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra: iskolájában gimnazista kora óta szakkört vezet, tanárként és
szervezőként bekapcsolódik tehetséggondozó táborokba, és a tehetséges tanulók intenzív versenyfelkészítése
mellett időt szakít a lemaradók felzárkóztatására is.
|

|
|
|
|
Copyright © 2012 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
|