Alapképzés (BSc/BA)
Az alapképzés (BSc/BA) a többciklusú képzés első szakasza, ahol az elméleti alapok elsajátítását és a szakmai
alapozó képzést követően megtanítjuk azt is, hogyan kell a megszerzett ismereteket alkalmazni. Ezt segíti, hogy a Műegyetem képzéseiben jelentős kiméretű az önálló hallgatói munka. Az alapdiplomához jellemzően 210 kredit megszerzésére van szükség, ami a mintatanterv szerint haladva hét félév alatt lehetséges. Vannak ennél rövidebb (180 kredit, 6 félév), és hosszabb (240 kredit, 8 félév) alapképzéseink is. A BSc/BA képzést sikeresen befejezők rendelkezni fognak a
munkába álláshoz szükséges tanúsítvánnyal, és a továbbtanuláshoz szükséges jogosítvánnyal. Az alapképzésben az adott szakterület általános ismereteit lehet megszerezni. Azok, akik egy-egy szakterületen kívánják
tudásukat elmélyíteni az alapdiploma megszerzése után a mesterképzésben (MSc) megtehetik.
Osztatlan képzés
Az osztatlan 5 éves építész MSc szak célja olyan okleveles építészmérnökök képzése, akik képesek arra, hogy ellássák a település- és területrendezés, általában az épített környezet
alakításának valamennyi építészeti és építési feladatát, ezen belül elvégezzék épületek, épületegyüttesek építészeti- és szerkezettervezési feladatait, megtervezzék, megszervezzék,
irányítsák és ellenőrizzék ezek építését, épületfenntartási- és felújítási feladatokat végezzenek el, műemlékvédelmi feladatokat lássanak el, képzettségüknek megfelelő elméleti, tudományos és oktatási tevékenységet folytassanak, ellássák szakterületükön az
építésigazgatási és hatósági munkák irányítását.
Mesterképzés (MSc)
A mesterképzésre jelentkezés feltétele az alapdiploma megléte. A BME mesterképzéseire felvételi eljárás keretében lehet bekerülni. Várjuk a más felsőoktatási intézetekben alapdiplomát szerzetteket is. Nem csak a közvetlenül az alapképzéshez tartozó mesterképzésben lehet folytatni a tanulmányokat, van mód a váltásra is. A mesterképzés egy szűkebb szakterületen speciális ismereteket nyújt, megadva az ehhez szükséges mélyebb elméleti ismereteket is. A képzésben magas a kis csoportos oktatás aránya, ez a hatékonyságot növeli. A hallgatók önálló munkája sokszor kapcsolódik az egyetem és egy külső cég által közösen végzett munkához vagy kutatáshoz. Az ennek során szerzett tapasztalatok az elhelyezkedést jelentősen megkönnyítik. A Műegyetem kiemelten fontosnak tartja a mesterképzést, mert az itt végzők meghatározó szerepet fognak játszani az ország gazdasági fejlődésében. A mesterdiplomát megszerzők beléphetnek a doktori képzésbe.
A 2008 óta folyó mesterképzések
A 2010-ben meghirdetett mesterképzések
Szervezett
doktori és mesterképzés
Az 1991/92-es tanévben az országban elsőként vezette be az Egyetem a szervezett doktori képzést (PhD fokozat). A doktorképzésre
felvétel általános feltételei: legalább "jó" minősítésű egyetemi oklevél, legalább egy élő idegen nyelvből középfokú C típusú
nyelvvizsga, szakmai terület átfogó ismerete, kezdeti igazolt tudományos eredmény. A doktorjelölt a képzés alatt egyetemi
hallgatói jogviszonyban áll. A mesterképzés 1996 szeptemberében indult. A mesterfokozat (Doctor of Liberal Arts DLA) az építészet
magas szintű ismeretét és az önálló alkotó művelésre való alkalmasságot tanúsítja.
Hallgatói mobilitás támogatása (Erasmus és Csereprogramok Iroda)
Szakirányú
továbbképzés
Főiskolai vagy egyetemi alapképzésben megszerzett végzettségre és meghatározott szakképzettségre épülő olyan, újabb végzettséget
nem adó képzés, amely speciális szakirányú szakképzettséget tanúsító oklevél kiadásával zárul.
Egyetem és karközi képzések
A kar- és egyetemközi képzésben a hallgatók új, jellegzetesen két vagy több, egyazon vagy különböző felsőoktatási intézményhez
tartozó kar diszciplínáját összekötő szakterületen, az együttműködő karok közül kettő vagy több lényegi, szakmai kompetenciáján
alapuló közreműködésével szereznek önálló, egyenértékű egyetemi diplomával elismert tudást.
Idegen nyelven folytatott képzés
Lásd: Központi Tanulmányi Hivatal, Nemzetközi Oktatási Csoport
Felnőttképzés, nyitott és távoktatás
A Műegyetemi Oktatásinnovációs és Felnőttképzési Központ (OIFK-BME)
látja el az Egyetemnek mint akkreditált felnőttképzési intézménynek a tevékenységével kapcsolatos koordinációs, igazgatási és
szolgáltatási feladatokat, ideértve:
- az egyetemi felnőttképzési tevékenység információs, adminisztratív-igazgatási és módszertani támogatását, a karok ez
irányú tevékenységének segítését,
- a felnőttképzési nyilvántartásba vétel és akkreditációk előkészítését, lebonyolítását és beszámolási feladatait,
- az egyetem felnőttképzési tevékenységének fejlesztésére irányuló hazai és uniós pályázatok előkészítését és lebonyolítását,
- az egyetemi felnőttképzési minőségbiztosítási rendszerének kialakítását és működtetését,
- az információs és promóciós tevékenységet a felnőttképzés elfogadottságának növelése, az Egyetem e területen végzett
tevékenységének megismertetése céljából.
Az OIFK tagja a Nemzeti Távoktatási Tanács által koordinált magyarországi regionális távoktatási központok hálózatának, valamint
Európa legnagyobb távoktatási szervezetének, a European Distance and E-Learning Network-nek (EDEN,
www.eden-online.org),
melynek titkársága is itt működik.
BME Mérnöktovábbképző Intézet
Az Intézetet 1939. augusztus 15-én a Műegyetemen alapították. Ez volt Európában az első, egyetemi keretek között működő továbbképző
intézet. Az alapításkor megfogalmazott gondolatok az intézmény feladatáról - a gyakorlatban működő szakemberek továbbképzése, az
elmélet és a gyakorlat mindenkori legújabb fejlődésének megismerése, illetve különleges szakismeretek megszerzése - ma sem vesztettek
időszerűségükből.
Az Intézet jelentős nemzetközi tevékenységet fejt ki. Részt vesz nemzetközi szervezetek munkájában és programokban. Ez hazai és
nemzetközi konferenciák megszervezésében és tanfolyamok megtartásában nyilvánul meg. Megalapítója a Nemzetközi Pedagógiai Társaság
(IGIP) Magyar Tagozatának, aktív tagja a SEFI Working Group on Continuing Engineering Education munkacsoportnak és a
Mérnöktovábbképzési Világszervezetnek (IACEE). Az Intézet kooptált tagja a közép-európai működésű Európai Posztgraduális Intézetnek
(EIPOS). Ellátja a FEANI Magyar Minősítő Bizottságának titkári feladatait, ezáltal szerepet vállal a magyar műszaki felsőfokú
végzettségűek számára az európa-mérnöki (EUR ING) cím megszerzésében. Az Intézet, eddigi több évtizedes sikeres tevékenysége
elismeréseként - Európában a mérnöktovábbképzéssel foglalkozó intézetek közül egyedüliként - 2000-ben elnyerte az "UNESCO Chair"
címet.